A klasszikus fogászatban a szuvasság eltávolítása magas fordulatszámon működő vízhűtéses fúrókkal történik, melyek kellemetlen velejárója a fájdalom, amit csak érzéstelenítő injekcióval tudunk elkerülni. Ezen technika másik hátránya, hogy a szuvasság méreténél nagyobb üregeket kell kialakítani, így az elvesztett ép foganyag mennyisége is jelentős. Napjaink modern fogászatában azonban már mindennél fontosabb a páciens kényelme és a minél több egészséges foganyag megtartása – erre nyílik lehetőségünk egy új módszer, az ún. “abrazív technika” alkalmazásával, melynek lényege, hogy a tisztítás nem fúróval, hanem magas nyomású por-folyadék-levegő keverékkel történik.

Az eljárás egyik fő előnye, hogy a fogorvos így valóban csak a puha, szuvas részt távolítja el, és nem kell feleslegesen a fogból is elvenni, a másik – páciensek számára talán jobban észrevehető és kedvezőbb különbség a korábbi lehetőségekhez képest – pedig a fájdalom teljes hiánya. Természetesen azon szuvasságoknál, ahol a foganyag nagy része már sérült, továbbra is szükség lehet a hagyományos fúróra, ám az abrazív eljárás ideális megoldást jelent közepes- és kisméretű elváltozások kezelésére.

Mindezek mellett mindenképpen érdemes megemlítenünk, hogy ezen, minimálinvazív technikánál szinte teljes csend és nyugalom honol a rendelőben, nincs a fogorvosi rendelőkre jellemző, éles, sivító turbina hang, mely már önmagában kellemetlen érzetet kelt a váróban ülő páciensekre.

Mennyire új az abrazív technika?

A technológia maga egyáltalán nem újkeletű, ezidáig is alkalmazták a fogak tisztítására, bár Magyarországon még annyira nem elterjedt. A készülék annyiban tér el mégis a hazánkban relatív széles körben alkalmazott berendezésektől, hogy az állítható erősség miatt egyaránt használható a fogak tisztítására, vagy akár a szuvas fogak ellátására is.

Mit jelent a fogak tisztítása?

A mindennapok megpróbáltatásai a fogakra is igen negatív hatással vannak. Egyrészt az elfogyasztott kávé, tea, valamint a színes italok és ételek elszínezhetik a fogakat, ami a hiedelmekkel ellentétben nem csak fehérítéssel, hanem sok esetben az abrazív technológia enyhébb alkalmazásával a  fogak károsítása nélkül, igen látványos eredménnyel eltávolítható. 

Milyen beavatkozásokat lehet még ezen technikával csinálni?

A szuvasság kezdeti, nem túl mély formáit teljes mértékben el lehet távolítani, és a korábban említett okok miatt érzéstelenítés nélkül a fúrás és a tömés is teljesen fájdalommentesen kivitelezhető.

Miért fontos a szuvasság korai ellátása?

A szuvasság a legtöbb esetben egy kezdeti, felszíni, feketés-barnás színű folttal indul, mely sok esetben semmilyen panaszt nem okoz. Ezek után – amint a károsodás eléri a dentint – válik látványossá a változás, ám sokszor ezután is fájdalom nélkül halad tovább a szuvasság. A következő fázis, amikor már a fog fájdalommal reagál – ekkor azonban sok esetben már sima töméssel nem is lehet ellátni a fogat, csak igen költséges beavatkozásokkal, néha gyökérkezeléssel kiegészítve, három-négy alkalmas kezeléssorozattal lehet megmenteni a fogat. Mindezeket, egy időben és fájdalommentesen elvégzett beavatkozással, az abrazív technika alkalmazásával könnyedén megelőzhetjük, a fájdalmas és költséges megpróbáltatások teljes mértékben elkerülhetők vele.

Smile Dent Fogorvosi Centrum